lakberendezés

Home & Decor

Home & Decor

Barkácstippek sulikezdéshez, hogy jól induljon a tanév

2015. szeptember 01. - CocoChic

Az iskolakezdés is lehet vidám, ha gondoskodunk róla, hogy gyermekeink színes és vidám taneszközökkel dolgozhassanak, amit akár a saját kezükkel készíthetnek el.

Remek ráhangolódás lehet a sulikezdés, ha a gyerekek is kiveszik a részüket a készülődésből, például ráírják a nevüket a füzetekre vagy segítenek bekötni a könyveket. Persze a trendi kiegészítőknek sokszor igen borsos az ára és még így is lehet, hogy minden második gyereknek olyan lesz az osztályban, mint csemeténknek. Ha egyedi, színes és divatos taneszközökre vágyunk és mókássá szeretnénk tenni az iskola első napjait, akkor vonjuk be gyermekünket is ezekbe a folyamatokba.

A füzetek

A legegyszerűbb füzetekből is szuperszínes, nyáridéző emlék készülhet, mindössze egy kis kreativitásra és némi alapanyagra lesz szükségünk. Pár lap, színes karton, olló, ragasztó és egy kis szövet is csodákra képes.

Tovább

Így lehet gyönyörű virágládád, ami az ősz színeiben pompázik!

Az ablakpárkányokon vagy a teraszon elhelyezett növények színes és vidám foltjai lehetnek otthonunknak, így már most érdemes beültetnünk az őszi virágládákat.

Szeptembertől novemberig

Gyors, szórakoztató és könnyű formája lehet a kertészkedésnek a virágládák beültetése, így a kezdő kertészek vagy akár a gyerekek is belevághatnak. A miniatűr kertek őszi verzióját még izgalmasabbá tehetjük egyszerű kerti borostyánnal vagy pár dísztökkel és színes levéllel a későbbiekben, ám a vénasszonyok nyara alatt még üde zöldjükkel színesítik a mindennapjainkat.

Tovább

Nyárvégi kertészkedés - Így nem lesz ősszel sáros a kerted!

Most, hogy vége a nyárnak és közeleg az ősz, egyre többet fog esni az eső, ami persze a sarat is dagasztja a kertben. Íme 4 mutatós burkolási ötlet, hogy a kerti ösvényeket ne lepje el a sár.

Ősszel könnyen sáros lesz az ember cipője, főleg a kijárt, földes ösvényeken, így még most, amikor itt a jó idő, érdemes elhelyezni burkolatot a kerti utakon, hogy ne a hidegben és az esőben kelljen ezzel foglalatoskodnunk.

Gyors, egyszerű és mutatós

Ha nem akarunk sok pénzt és időt áldozni a dologra, de fontos, hogy esztétikus legyen a végeredmény, akkor a kavics lesz az ideális választás. A föld előkészítése után érdemes pár szegélyt is letenni, így a kavics nem fog annyira szétszóródni. Érdemes azonban a kavics egyhangúságát feldobni pár kő- vagy betontömbbel, ami sokkal biztosabbá teszi az ösvényt, másrészt igen mutatós is. Tehát következő lépésben fektessük le a köveket és kicsit nyomjuk őket a földbe, hogy ne mozogjanak el. Ezután jöhet is a kavics, amit öntsük a kerti útra, majd egy gereblye segítségével egyengessünk el. Kedvelt megoldás még a téglák lefektetése is, ami szép és tartós megoldás. Ez esetben is készítsük elő a talajt, rakjuk ki a téglákat, majd egy henger vagy kalapács segítségével nyomjuk őket kissé bele a földbe. Ezután egy kevés földet vagy homokot szórjuk a téglára, amit oszlassunk el az agyagtömbök között, így a szemcsés anyag megragad a téglalapok között, valamennyire fixálva azokat.

Művészi megoldások

Ha a kisebb, kiülős részeket szeretnénk végre leburkolni, akkor is mutatós megoldás lehet a tégla, amit akár fel is dobhatunk kissé, ha mintásan rakjuk ki, illetve apró mozaikokkal díszítjük. A modern otthonokba a járólapok mellett a betonnal is kísérletezhetünk, hisz pár egyszerű ötlet segítségével sokkal izgalmasabbá és esztétikusabbá tehetjük az elsőre kopárnak tűnő felületet.

Ha tetszik az összeállítás, nyomj egy lájkot vagy csatlakozz a blog Facebook-oldalához!
Fotók: housebeautiful.com/A cikk a femcafe.hu oldalán is megjelent.

Ne dobd ki a tengerparti nyaralás emlékeit! - Kagylós lakásdekorációk

A tengerparti nyaralásról emlékként elhozott kagylókat nem kell egy idő után kidobnunk, hisz egy kis kreativitással és egy ragasztópisztollyal meseszép dekorációkat készíthetünk otthonunkba.

kagylok.jpg

Tovább

Egyszerű és elképesztően mutatós dekorációk az asztalra

Legyen szó akár egy romantikus vacsoráról, akár egy barátokkal töltött estéről a mutatós dekoráció sokat segíthet a hangulat megteremtésében, még akkor is, ha csak egy asztalról van szó.

Kacatok újrafelhasználva

A régi flaskákat, üvegeket sem kell kidobni, hisz nagyon szép és mutatós vázát készíthetünk belőlük. Akár egy kevés csipkével vagy színes szalagokkal is feldobhatjuk az egyszerű és költséghatékony vázákat. A régi, csorba vagy megrepedt csészék is asztaldíszekké alakíthatóak.

Tovább

5 tipp a nyugodt otthonért

Normális esetben otthonunk a nyugalom és a kényelem szigete, ám sokszor megborul az egyensúly és még privát szféránkban sem tudunk kikapcsolni. Íme pár tipp, hogy hogyan varázsoljuk stresszmentessé otthonunkat!

Rend

Egy kupis, koszos szobában nem érezhetjük jól magunkat, így a legfontosabb lépés, hogy mindennek megtaláljuk a helyét, a kacatokat kiszórjuk, a ritkán használt dolgokat pedig tárolókba rejtsük, hogy ne zavarják a nyugodt összképet.

Növények

Szerezzünk be minél több szobanövényt, hisz nem csak a levegőre vannak jótékony hatással a zöldek, de színünk nyugtatólag is hat az elmére.

Tovább

Stílustippek fekete-fehér fürdőszobákhoz

Az egyszerű fekete-fehér fürdőszobák újra reneszánszukat élik, hisz a modern és letisztult stílushoz tökéletesen illik a monokróm színpárosítás.

Kád és csempe

Izgalmas hatást érhetünk el, ha a feketére festett vagy ilyen színű csempével borított falakat szembeállítjuk egy rikítóan fehér káddal. Persze itt is finomíthatunk az összhatáson, ha több üveget vagy ezüst színű kiegészítőt alkalmazunk.

Tovább

Ecsetet a kézbe! - Tanácsok falfestéshez

Ha egy kis megújulásra vágyunk, akkor itt az ideje, hogy újrafessük a falakat, amit már mi magunk is megcsinálhatunk. A nagy festés előtt azonban nem árt odafigyelni pár dologra!

Csak pontosan

A festék megvásárlása előtt pontosan számoljuk ki, hogy mennyire is lesz szükségünk. A belmagasság és a szélesség mellett a plafonról se feledkezzünk meg, hisz akár azt is beszínezhetjük, vagy egyszerűen csak kenjük át egy rétegnyi fehérrel.

Tovább
süti beállítások módosítása