lakberendezés

Home & Decor

Barkácstippek sulikezdéshez, hogy jól induljon a tanév

2015. szeptember 01. - CocoChic

Az iskolakezdés is lehet vidám, ha gondoskodunk róla, hogy gyermekeink színes és vidám taneszközökkel dolgozhassanak, amit akár a saját kezükkel készíthetnek el.

Remek ráhangolódás lehet a sulikezdés, ha a gyerekek is kiveszik a részüket a készülődésből, például ráírják a nevüket a füzetekre vagy segítenek bekötni a könyveket. Persze a trendi kiegészítőknek sokszor igen borsos az ára és még így is lehet, hogy minden második gyereknek olyan lesz az osztályban, mint csemeténknek. Ha egyedi, színes és divatos taneszközökre vágyunk és mókássá szeretnénk tenni az iskola első napjait, akkor vonjuk be gyermekünket is ezekbe a folyamatokba.

A füzetek

A legegyszerűbb füzetekből is szuperszínes, nyáridéző emlék készülhet, mindössze egy kis kreativitásra és némi alapanyagra lesz szükségünk. Pár lap, színes karton, olló, ragasztó és egy kis szövet is csodákra képes.

Minden lehet vidámabb

A ceruzákat és a tollakat is könnyen feldobhatjuk pár drótalapú kiegészítővel s csillámmal, de a csúnya íróeszközök megmentője lehet a dekortapasz is, ami még a rajztáblát is vidámabbá varázsolja.

Vidámság és praktikum

A sokszor összekeveredő tesizsák-problémát is orvosolhatjuk, ha egy vicces figurát varrunk vagy vasalunk a tornacuccok tárolójára, de az értékesebb vagy a kölcsönkapott könyveket is megóvhatjuk a sérüléstől, ha egyszerű filcből tokot varrunk rá. Az apró holminak sem kel lába, ha az egyik mappához vagy nagy füzethez rögzítjük őket pár gumiszalag segítségével.

Az apró részletek

A házilag készített tolltartók és a füzetekbe varrt tárolók mellett vidám könyvjelző-órarendet is készíthetünk, melybe akár még a szabadidős elfoglaltságok is bekerülhetnek, míg másik oldalukra egy-egy vidám idézetet, matricát tehetünk.

Ha tetszik az összeállítás, nyomj egy lájkot vagy csatlakozz a blog Facebook-oldalához!
Fotók: pinterest.com/A cikk a femcafe.hu oldalán is megjelent.

A bejegyzés trackback címe:

https://homeanddecor.blog.hu/api/trackback/id/tr547506994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.