lakberendezés

Home & Decor

Home & Decor

Így rejtheted el a tévédet!

2015. március 30. - CocoChic

A tévé a nappali egyik legkényesebb és legnehezebben elhelyezhető darabja, hisz sokszor szeretnénk inkább elrejteni a vendégek szeme elől. Íme pár praktikus és mutatós megoldás, hogy a nappalid mindig legszebb arcát mutathassa!

Keretbe foglalva

A falra szerelhető darabokat könnyen álcázhatod, mindössze pár képkeretre lesz szükséged. Ha a tévé egészen dekoratív, akkor mindössze csak pár hasonló kinézetű fénykép- vagy képkeretre lesz szükséged, amiket körülötte kell elhelyezned, így szinte észrevétlen lesz a technika ezen csodája. A tapétás falakon jól mutathat egy díszesebb keret, ami mint egy fotót, közrefogja a tévét.

150330tv1.jpg

Tovább

Tündököljön otthonod pasztelles színekben!

Mini inspiráció

Míg tavaly az élénk, neonos színek hódítottak, addig ebben az évben nagy sikernek örvendenek a visszafogott és mégis sikkes, pasztelles színek, mint a púder, a pezsgőszín és a bézs árnyalatok.

Otthonosság és lágyság

Egy otthon hangulatát számos dolog befolyásolhatja, ezért is van az, hogy amikor belépünk egy ismerősünk lakásába, megmagyarázhatatlanul jól érezzük magunkat. Ez a színek használatának és kombinálásának is köszönhető, de természetesen ezen kívül még számos szempont van, ami befolyásolhatja a hangulatunkat, gondoljunk csak a bútorokra, a kiegészítőkre, a világításra, a textíliákra és a fényekre.

150329pasztell1.jpg

Tovább

Hangulatos pöttyök otthonunkban

Otthonunkban nemcsak relaxálunk, de szemeinket és lelkünket is örömmel pihentetjük egy tetszetős, dekoratív közegben. Lássunk most néhány ihletet adó belső dekoratív teret és kiegészítőt, amivel még kellemesebbé tehetjük otthonunk hangulatát!

Vidám minta

A tavasz megérkeztével lelkünk kivirul, ezért is jóleső ilyenkor vidám színekkel, formákkal körbevennünk magunkat. Mindannyian szeretjük valamilyen formában a pöttyöket, melyek egyaránt adhatnak otthonunknak aranyos, játékos és elegáns hangulatot.

150329potty1.jpg

Tovább

Tapétát a konyhába is!

Sokaknak gondot okoz, hogy hogyan dobják fel a konyha falát, hisz a fali burkolatok között nem találnak kedvükre valót, de a tapétát nem érzik megfelelőnek a konyhába. Íme pár ötletes megoldás, hogy a konyhát is kitapétázhasd!

A munkapult mögé

Sokan azért nem mernek tapétát választani, mert a konyhában való főzőcskézés során keletkezett kosz és fröccsenések könnyen bepiszkolhatják a fali dekorációt. Ha az egész falat nem is akarjuk bevonni tapétával, akkor érdemes csak egy vékony díszítőcsíkot felragasztanunk, amit egy üveglappal megvédhetünk a koszolódástól. A tapéta fölé akár csempéket is tehetünk egy részen, így megóvhatjuk a ,,veszélyesebb zónákat", míg a fal többi részét sokkal üdébbé teheti a színes, mintás dekoráció.

150327tapeta1.jpg

Tovább

A mintás szőnyegek varázsereje

A sima, egyszínű szőnyegek helyett néha érdemesebb egy feltűnőbb, merészebb darabot választanunk, mely egészen más hangulatot kölcsönözhet a szobának.

Klasszikus

A csíkos, kockás, skótkockás, káró-, csillag- és tyúklábmintás darabok a klasszikus eleganciát idézik, főleg a sötét-világos színpárosítás esetén lehet igazán kiegyensúlyozott az összkép. Az ilyen kiegészítőkkel díszített helyiségekben nagyon kell vigyáznunk arra, hogy milyen egyéb minták tűnnek még fel a szobában, illetve arra, hogy milyen szín válik uralkodóvá.

150326szonyeg1.jpg

Tovább

Varázsold különlegesebbé a falakat!

Az egyszerű, unalmas falakat és a nagy felületeket könnyen kidekorálhatjuk, hogy még mutatósabb és hangulatosabb legyen a belső tér. Íme pár egyszerűen megvalósítható ötlet!

Színek

Értelmezd újra a színes falakat és felejtsd el a megszokott, egy színre kimázolt felületeket! Idén nagyon trendik a krémes pasztellek és a meleg árnyalatok felhasználásával készült csíkos, sávos festések, melyek izgalmasabbá teszik az egyhangú tereket és meg is nyújtják azokat. A polcos mélyedéseket vagy a kiemelkedő gipszkartonokat is kiemelheted egy-egy merész színnel.

150325falak1.jpg

Tovább

Így lehet designer fürdőszobád!

A designer fürdőszoba nem csak álom, hisz pár egyszerű trükkel sokkal fényűzőbbé és elegánsabbá varázsolhatjuk a fürdőt, hogy úgy érezzük magunkat, mintha a Hilton lakosztályában pihennénk.

Apró díszek és csempék

Idén a vintage és glamour hangulatú trendek hódítanak, így a fürdőszobák közül is a budoár jellegű helyiségek a népszerűek, ám az egzotikus, keleties hatású megoldások is egyre jobban elterjednek. Egy egyszerű fürdőszobából is varázsolhatunk fényűző fürdőt, mindössze egy csillárra és pár különleges csempére lesz szükségünk. Persze egy mutatós és egyedi tükörrel még különlegesebbé tehetjük az összképet, ám nem kell vagyonokat áldoznunk a felújításra, hisz olcsóbb és praktikusabb megoldások is léteznek. A csempe lecserélése helyett fessük ki mi magunk a kis lapocskákat vagy vegyünk csempematricákat, amik percek alatt új arcot kölcsönöznek a régi helyiségnek is.

150324furdoszoba1.jpg

Tovább

Csináld magad! - Mutatós és egyszerű függönyök

Egy függöny sokkal otthonosabbá és melegebbé varázsolhatja a szobát, így nem érdemes kihagyni ezt a fontos kiegészítőt sem a lakás berendezésekor. Íme 6 szuper megoldás, amit mi is könnyedén elkészíthetünk!

Egyszerű és nagyszerű

Minimális kézügyességgel is készíthetünk függönyöket, mindössze precizitásra és türelemre lesz szükségünk, na meg persze egy varrógép sem árt. Első lépésként mérjük le a függöny helyét és számoljuk rá a varrás során ,,elvesztett' centiket is, amik a felhajtások hosszával egyenlőek. Kisebb függönyök esetében az alsó részt érdemes szélesebb sávban felvarrni, míg a felső, befűzős megoldás esetében az adott lyukakat vagy vágott réseket sem árt fixálni és körbevarrni. Nagyobb felületek esetében érdemes a méteráru megvásárlásakor érdeklődni az anyag tulajdonságairól, hisz a keményebb, nehezebb anyagok jobban kifeszülnek, szebben mutatnak. Ha azonban vékonyabb, gyűrődésre hajlamosabb anyagot választottunk, akkor varrjunk apró kis zsebeket az alsó szegélybe, melybe a horgász- vagy hobbiboltokban is kapható súlyólmot helyezzünk, aminek súlya ,,lehúzza" a szövetet.

150323fuggony1.jpg

Tovább

10 egyszerű és nagyszerű tipp a dolgozószobához

Ritka szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha az otthonunkban egy egész szoba áll rendelkezésünkre, amit dolgozóként használhatunk fel. Következzen 10 szuper tipp, ami garantálja, hogy gyorsan és hatékonyan végezzünk a munkával!

A megfelelő színek

Ha könnyen elkalandozik a figyelmünk és nem szeretnénk egész nap vagy hétvégén az otthoni dolgozós szobában ücsörögni, akkor törekedjünk az egyszerűségre, minimalizmusra és a harmóniára. A hideg kék és a melegebb tónusú bézses barna nyugtató hatású, az almazöld üdít és inspirál, míg a piros energetizál, ezért ezekben a színekben gondolkodjunk. Ha kreatívabbak és dinamikusabbak szeretnénk lenni, akkor használjunk merész és rikító színeket, melyek garantáltan feltöltenek minket energiával és jókedvvel. Egy inspirációs fal még jobban fokozhatja a hatást!

150322dolgozoszoba1.jpg

Találd meg a stílusod!

A legfontosabb, hogy olyan környezetet teremtsünk magunk köré, ahol kényelemben és biztonságban érezzük magunkat, tudunk koncentrálni a munkára, mégis otthonosan mozgunk. Ha a régies dolgokat szeretjük, akkor akár egy izgalmas retró hatású dolgozósarkot is berendezhetünk. Ha a modern stílus áll hozzánk közelebb, akkor a letisztultságot, a fehér és fémes részleteket részesítsük előnyben.

150322dolgozoszoba2.jpg

Tárolás és kényelem

Nem véletlenül mondják, hogy rend a lelke mindennek, hisz szétszórtságban nem lehet dolgozni sem. Fontos, hogy az egymás hegyén-hátán álló kupacok helyett szerezzünk be pár dobozt, tárolót és mappát, amibe mindent átláthatóan rendszerezhetünk és tárolhatunk. Ha sokat kell gép előtt ücsörögnünk, akkor arra is fokozott figyelmet kell szentelnünk, hogy kényelmes legyen az a hely, ahol dolgozunk. A sima székek mellett már hatalmas a választék a kényelmes irodai székekből is, de akár egy fotelt vagy egy hintaszéket is bevethetünk.

150322dolgozoszoba3.jpg

Kis és nagy helyek

Ha nem jut elég hely a dolgozószobának, akkor érdemes a nappaliban elhelyezni ezt a kuckót, hisz egyrészt így központi helyen leszünk, másrészt a kihasználatlan helyeket is kitöltjük. Arra az egyre figyeljünk, hogy a zajos részektől szeparáljuk el magunkat azzal, hogy háttal ülünk vagy szerezzünk be egy paravánt vagy egy vékony elválasztó, álló polcsort. Ha hatalmas az otthonunk, akkor próbáljuk meg úgy elhelyezni a dolgozósarkot, hogy lehetőleg közel legyen a terasz vagy a kert kijáratához, hisz így az elgémberedett tagjainkat percek alatt átmozgathatjuk egy kis sétával.

150322dolgozoszoba4.jpg

Egyéb sarkok

Ha a dolgozószoba túl üresnek hat az íróasztallal, akkor bátran alakítsuk át a többi sarkot a hobbink gyakorlásához alkalmas térré vagy a gyerekeknek készítsünk egy picurka tanuló- és játszósarkot.

150322dolgozoszoba5.jpg

Ha tetszik az összeállítás, nyomj egy lájkot vagy csatlakozz a blog Facebook-oldalához!
Fotók: housetohome.co.uk/A cikk a femcafe.hu oldalán is megjelent.

 

Közel a természethez - Elképesztő üvegfalú otthonok

Elképesztő látványban lehet részünk, ha az üvegfallal rendelkező otthonok képeit nézegetjük, hisz a modern hatású építészeti remekek sokkal közelebb hozhatják a természet szépségét vagy a nagyváros nyüzsgését.

Nagyváros vagy természetközeli ház

A nagyvárosi épületek közül leginkább a loftlakások stílusához illik a nyitott hatású üvegfal, mely az éjszakai város fényeinek csodálásakor lehet a leggyönyörűbb. A Balaton partján elterülő házak falát is érdemes üvegből készíteni, hisz a nem mindennapi panoráma és mi is megérdemeljük, hogy egész nap a tájat csodáljuk.

150321uvegfal1.jpg

Akváriumok

Sokan megengedhetnék maguknak ezt a fajta luxust, mégis azzal érvelnek, hogy nem szeretnének egy akváriumban élni. Attól, hogy mindenki belát, már nem kell félni, hisz számos sötétítő megoldás létezik. Ha nem akarunk hatalmas fém redőnyöket és rolókat felszerelni, akkor érdemes sötétített üvegben gondolkodni, ami kívülről nem mutat semmit a kíváncsi tekinteteknek, de belülről mindent kristálytisztán láthatunk.

150321uvegfal2.jpg

Mutasd a szobád!

Az üvegfal a nappali vagy az étkező esetében lehet a legpompásabb választás, ám ha szeretnénk a felkelő nap fényére ébredni, akkor a hálószobánkat is üvegfalak mögé rejthetjük. A kisebb költségvetéssel rendelkezőknek sem kell lemondaniuk erről a luxusról, hisz egy aprócska télikertet ők is felépíthetnek, ami még a teraszt is megvédi a tél viszontagságaitól.

150321uvegfal3.jpg

Régi és új

Az ügyesen kiképzett felületek ellenállnak a természet viszontagságainak, sőt attól sem kell félnünk, hogy a hidegben kiszökik a hő. A régi és új építésű és stílusú otthonokhoz is remekül illenek az üvegfelületek, mindössze a fém vasalatok színében is stílusában érdemes kicsit variálni.

150321uvegfal4.jpg

Ha tetszik az összeállítás, nyomj egy lájkot vagy csatlakozz a blog Facebook-oldalához!
Fotók: housetohome.co.uk/A cikk a femcafe.hu oldalán is megjelent.

 

süti beállítások módosítása